"A mindennapi testnevelés órák bevezetésének szükségessége volt az egyik fő témája annak a sportszakmai tanácskozásnak, amelyet Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata és a békéscsabai Széchenyi István Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági Szakközépiskola szervezett Szent-Györgyi Albert Emlékkonferencia címen. A november 20-ai rendezvényen a Nobel-díjas orvos, biokémikus életének és munkásságának felelevenítése mellett a mai magyar ifjúság egészségi állapotáról és a mindennapi mozgásnak a fiatalokra gyakorolt hatásáról szóló előadásokat hallgathattak meg a résztvevők.
A Nobel díjas tudós életét és munkásságát bemutató előadások után
Szent Györgyi inspirációk címmel kiállítás nyílt a Szent-Györgyi Albert Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium művészeti képzésben részt vevő diákjainak és művésztanárainak alkotásaiból. "
Bővebben… Gratulálunk a kiállító diákoknak és a felkészítő tanáraiknak.
További képek…
Ezt a felszólalását Szent-Györgyi Albert 1930 novemberében mondta el az Országos
Szent-Györgyi Albert: Gyermekek
Uram!
Szétválasztottad a nemeket, hogy az örök keresésben
Lelkünk legmélyebb húrjai összecsengjenek.
Az összecsendülésből gyermekek születnek,
kedves, hófehér értelemmel kifeslő gyermekek.
De előítéleteim, félelmeim és gyűlöletem borítják el
Ezt a tiszta elmét.
Bombavetőim az élet sötét árnyait, szép szándékaink
hiábavalóságát példázzák.
És ha felnő, nemes tettekre készen,
Szervezett mészárlásra tanítottam,
Legszebb éveit erkölcsi iszapba fojtva.
Uram, mentsd meg gyermekeinket.
Mentsd meg értelmüket,
Hogy romlottságunk ne rontsa meg őket.
Mentsd meg életüket,
Hogy a fegyverek, melyeket mások ellen kovácsoltunk,
ne őket pusztíthassák,
hogy jobbak legyenek szüleiknél,
hogy építhessék önnön világukat,
a szépség, tisztesség, összhang, jóakarat
és méltányosság világát.
Melyet a béke és a szeretet kormányoz