Egészségügyi ágazat

Az ágazatban végzettek feladata az egyes korosztályok egészségének megőrzése, betegségének megelőzése, betegek, sérültek ellátása, ápolása, gondozása, a betegek felépülésének támogatása, rehabilitációja.

A képzés során az ápolás, az asszisztencia, az egészségügyi laboratóriumi munka és a rehabilitáció területeivel ismerkedhetnek meg a fiatalok. Duális képzés keretében a szakmai gyakorlatokon — kórházakban, klinikákon, rendelőintézetekben, rehabilitációs intézetekben, illetve a mentőszolgálatnál — sajátíthatják el a magas szintű szakmai ismereteket. Kiemelkedő lehetőség az okleveles technikus képzés (pl. az Általános ápoló képzés esetében), melynek során a tanulók képzését az iskolával szerződésben álló egyetem koordinálja, így lehetővé válik a középfokú tanulmányok beszámítása a későbbi felsőoktatási tanulmányokba, akár a képzési idő jelentős rövidítése mellett. A felnőtté válás során meghatározóvá válik a segítő szemlélet és a felelősségvállalás egészséges, illetve beteg embertársainkért.

Az egészségügyi technikumi képzés a közismereti tartalmak mellett 10 szakképesítés területen 23 szakmairányban kínál lehetőséget a szakképzettség megszerzésére. A 9-12. évfolyamon a képzés valamennyi szakma területén azonos tartalommal zajlik, és a tanulók a 12. évfolyam végén.

Általános ápolási és egészségügyi asszisztensi tanúsító vizsgát tesznek.

 

Egészségügy ágazat – Általános ápoló

Egészségügy ágazat 6 éves képzése, amely érettségi és technikusi szintű szakképzettség megszerzésével zárul. Kiemelkedő lehetőség, hogy az ápoló képzés okleveles technikus képzésként szervezhető meg, a tanulók képzését az iskolával szerződésben álló egyetem koordinálja, így lehetővé válik a középfokú tanulmányok beszámítása a későbbi felsőoktatási tanulmányokba, akár a képzési idő jelentős rövidítése mellett. A képzés megfelel a vonatkozó EU direktíva követelményeinek, így – a középfokú egészségügyi képzések közül egyetlen képzésként – a közösségi jog alapján az EU tagállamaiban automatikusan elfogadott végzettséget ad.  Az általános ápoló részt vesz az egészségügyi ellátás során a megelőző, gyógyító, gondozó és rehabilitációs folyamatokban. Munkája során alap- és szakápolási feladatokat végez. Képes felnőtt-, csecsemő- és gyermekápolási feladatokat ellátni, valamint háziorvosi praxisban és az alapellátás más színterein, otthonápolásban, geriátriai és hospice ellátásban, onkológiai ellátásban ápolóként tevékenykedni.

KOMPETENCIAELVÁRÁS

Precizitás, állóképesség, szervezőkészség, döntésképesség, konfliktusmegoldó készség, információgyűjtés, gyakorlatias feladatértelmezés, rendszerező képesség, problémaelemzés, problémamegoldás, hibaelhárítás, intenzív munkavégzés.

A SZAKKÉPZETTSÉGGEL RENDELKEZŐ

  • életkori sajátosságokat szem előtt tartva egyénre szabott ápolást, gondozást végez;
  • vizsgálatoknál, beavatkozásoknál előkészít és segédkezik,
  • ápolói, szakápolói beavatkozásokat önállóan végez pl: kanül behelyezés, injekciózás, vérvétel, speciális fájdalomcsillapítás;
  • a beteg állapotváltozását észleli, speciális betegmegfigyelő eszközöket alkalmaz;
  • a betegek egészségnevelésében, elsődleges ellátásában vesz részt;
  • súlyos, életveszélyes állapotú betegek ápolását végzi, ellátásukban közreműködik;
  • idős, daganatos betegek ápolását végzi, közreműködik a végstádiumú betegek támogatásában;
  • betegoktatást végez és ápolási diagnózisokat állít fel, ápolási folyamatot tervez.

Ajánlott minden fiatal számára, aki érdeklődik a természettudományok iránt, szívesen ismeri meg az emberi test működését, a betegségek jellemzőit, az egészséges életmód elemei Az optimális jelentkező jó verbális képességgel rendelkezik, könnyen teremt kapcsolatot, fontos számára a mások iránti felelősségvállalás és a segítségnyújtás, valamint fontosnak tartja a tanulmányokat követő biztos elhelyezkedést.

 

Csecsemő- és gyermekápoló

5 éves képzés
A csecsemő- és gyermekápoló munkájának a célja családcentrikus és biztonságos gyermekápolást nyújtani a gyermekgyógyászat területein. Feladata a beteg gyermek szükségleteinek megfelelő alap-, és szakápolási feladatok elvégezése. Részt vesz az egészségügyi ellátás során a megelőző, gyógyító-, gondozó, és rehabilitációs folyamatokban. Egészségnevelést, betegoktatást végez, részt vesz a leendő munkatársak gyakorlati oktatásában. Tudását folyamatosan bővíti szakmai képzéseken, továbbképzéseken.