BSZC Szent-Györgyi Albert Szakgimnáziuma és Kollégiuma által pályázott „A hazai és határon túli köznevelési intézményekben működő komplex tehetséggondozó programok támogatás” pályázat száma NTP-KNI-17-0130 és címe „A művészinastól a nagymesterekig”
Az Alkotóház interaktív programja az „IpARTy”. A rendezvény célja, a tehetséges művészetis fiatalok bemutatkozása, tehetségük kibontakozása, kapcsolatok teremtése és a közösségformálás. Egymást az alkotásokon keresztül ismerhetik meg, lehetőséget ad egy sikerélményre, hazai művészeti közegben, ahol a tapasztalt öreg diákokkal találkozhatnak, elismert művészekkel dolgozhatnak a háttérben. A felkészülés során a tehetséges fiatalok művészeti tudását gazdagítja, önismeretet szereznek, emberismeretet és az élet lényegi megformálását fejezik ki alkotásaik által, saját gondolkodásmódjukban erősíti tehetségüket. A foglalkozásokon játékos, térbeli feladatokkal fejlesztik személyiségüket, ami önbizalmat ad, és egy lehetőséget a sikerélményre nyilvános megmérettetésen, ahol tapasztalt öreg diákokkal, elismert művészekkel dolgozhatnak a háttérben. A műhelymunkák tevékenysége során olyan külső ingereket és változatos világszemléletet kapnak, ami eltér a megszokottól. Mindenki megismeri képességeit, erősségeit, fejlesztheti azokat társai által. Az alkotó folyamat kapcsolódik élő zenei hangokkal, ahol adott időben a zene és festés improvizatív kommunikáció. Saját egyéniségével fejezi ki változatos érzéseit. Művészeti szemmel betekintést nyernek más személyiségek kifejezésére. Az alkotó folyamatok során rálátást nyernek, hogyan jut el egy ember az üres vászontól, az elképzelésétől az Aha élményig, amely által vizsgálhatja és tudatosan fejlesztheti képességeit. Hangsúlyt kap az egyén fejlődése a folyamatokon át, a foglalkozást vezetővel kommunikálva, újabb felismerések, alkotások születnek.
Támogatási összeg: 1 800 000 Ft
Indikátorok: tehetséges fiatalok 20 fő
Időszak: 2017.09.01-2018.05.31