Az Emberi Erőforrások Minisztériuma felhívására Ápoló szakképesítés – ráépülés Országos Szakmai Tanulmányi Versenyén vettek részt iskolánk tanulói Budapesten. A verseny három részből áll, melynek az első fordulóját rendezték meg 2017. február 15-én a fővárosban.
Az elődöntőben írásbeli vizsgatevékenység keretében központi versenyfeladat megoldására került sor, amely a képzési idő teljes anyagát tartalmazta.
Az elődöntőben írásbeli vizsgatevékenység keretében központi versenyfeladat megoldására került sor, amely a képzési idő teljes anyagát tartalmazta.
A döntő versenyrész gyakorlati- és szóbeli versenytevékenységhez kapcsolódó feladatokból fog összeállni. A döntőbe jutáshoz azonban az elődöntőben a maximális 100 pontból minimum 71 pontot szükséges elérni.
Iskolánkat a 15. évfolyam Ápoló szakos hallgatói képviselték.
Név szerint:
Bohus – Krajó Dalma
Darabos Adrien
Gécs Orsolya
Kecskeméti Enikő
Kenéz Kinga
Liszkai Gábor
Marton Dézi
Majernyik Edina
Ráfi Renáta
Szarvas Adrienn
Darabos Adrien
Gécs Orsolya
Kecskeméti Enikő
Kenéz Kinga
Liszkai Gábor
Marton Dézi
Majernyik Edina
Ráfi Renáta
Szarvas Adrienn
Felkészítő tanár: Juhász Csilla Sára
Bizakodva várjuk az elődöntő eredményeit!