A kérdés egyszerűségében benne van mindaz a bonyolultság, mely akkor keletkezik elménkben, ha egy népet kell(ene) röviden, tömören jellemeznünk.
Iskolánkat a 9. a osztályból Ancsin Barbara, Gábor Kinga, Laurinyecz Zsófia, Újszigeti Martina és Zahorán Dóra képviselte, és a vetélkedőn az előkelő 3. helyezést érték el, mindössze fél ponttal elmaradva a második helyezéstől. Felkészülésükben Brazda Marianna tanárnő segédkezett.
Diákjaink között a finn nagykövet Jari Vilén látható.
Az ünnepélyes díjátadóra 2010. február 13.-án a Csaba Centerben a Jankay Gallériában került sor, ahol a diákok Jari Vilén finn nagykövettől vehették át a díjakat.
Eredményükhöz szívből gratulálunk és további sok sikert kívánunk nekik!
A verseny, ahogy a diákok megélték
Már a verseny előtt nagyon izgultunk. Kíváncsian vártuk a feladatokat. A budapesti kiállítás sokat segített a felkészülésben, de a legtöbbet mégis a felkészítő tanárunknak, Brazda Marianna tanárnőnek köszönhetjük.
A versenyt úgy kezdtük, hogy csapat nevet kellett húzni egy borítékból. Szerencsénkre – mert mi voltunk az utolsó csapat – nekünk maradt az utolsó papír. Félve néztük meg, hogy mi is lesz a nevünk, mert tudtuk, hogy arról a személyről, tárgyról, jellemzést kell írni. Végül mi lettünk az Aalto csapat és ennek nagyon örültünk, mert róla tudtuk a legtöbbet írni.
Az első körben villámkérdéseket kaptunk, amiből megint csak jól jöttünk ki, mert erre a kérdésre is pontosan tudtuk a választ. Ez után jött az a feladat, amitől egy kicsit megrémültünk! Megadott szavakból kellett egy verset faragnunk, és egy levelet írni a Joulupukkinak! A verset kicsit nehezen, de aztán végül mégis sikerült összerakni. A vers és a levél felolvasása után számokat kellett húznunk, amikhez különböző tárgyak tartoztak. A mi számunk az 5-ös lett, és így a finn lyukas kenyeret kaptuk. Le kellett írni róla mindent, amit tudtunk, és miután megkaptuk a jellemzésre a maximális pontot, meg is kóstolhattuk.
A verseny végén megtudtuk az összpontszámunkat, és azt, hogy harmadik helyezettek lettünk.
A február 13-i díjkiosztón is nagyon jól éreztük magunkat. Megismerhettük Jari Vilén finn nagykövet urat, és a Soiva Siili zenekart is. Nagyon közvetlenek és barátságosak voltak.