Képek...

Üdvözöljük honlapunkon!
Sikeres szereplés az EuroSkills Budapesti előválogatóján PDF Nyomtatás E-mail
A Békéscsabai Szakképzési Centrum Szent-Györgyi Albert Szakgimnáziuma és Kollégiumának 14. f. osztályos, Gyakorló ápoló tanulója, Krista Mariann, pályázatot nyújtott be, az Állami Egészségügyi Ellátó Központ Emberi Erőforrás Fejlesztési Főigazgatóság 2017. január végén megjelent EuroSkills, az ifjú szakemberek Európa-bajnokságának ápolás és gondozás kategóriájának Budapesti előválogatójára. A pályázati feltételek között a szakmai ismeretek mellett az angol nyelvtudás is szerepelt.
Bővebben...
 
Országos első tízben a Szent-Györgyi PDF Nyomtatás E-mail
2017. március 31.- április 01. között rendezték meg Miskolcon az I. Országos Középiskolai Rendészeti Csapatversenyt. A regionális döntőkön induló 69 csapat közül a legjobb 20 csapat szerezte meg a jogot az országos tanulmányi versenyen való részvételre. A BSZC Szent-Györgyi Albert Szakgimnáziuma a 15. helyen jutott a döntőbe. További hat helyet javítva a kilencedik helyezést érték el a tanulók.
A versenyen elméleti (rendészeti kérdések, informatika, KRESZ, idegen nyelv) és gyakorlati (fizikai állapot felmérés gyakorlatai, lövészet, akadálypálya, katasztrófavédelem, büntetés végrehajtás) feladatokat kellett teljesíteni.
A megyéből induló iskolák csapatai közül a legjobb a Szent-Györgyi lett.
A versenyen résztvevő tanulók valamennyien a rendvédelmi pályán kívánják folytatni a tanulmányaikat. A Közszolgálati Egyetemre, illetve Rendőr Szakgimnáziumba felvételiznek. A versenyre való felkészülés és az eredményes szereplés nagyban segíti a felvételi sikeres teljesítését.
 
A csapat tagjai: Takács Péter, Angyalos Lénárd, Valentyik Tamás, Mikoly László, Szlávik Milán.
 
Felkészítőik: Baji Lajos, Dr Balogh László.
Bővebben...
 
Tarolt a SZEGYA a BestPrint-en! PDF Nyomtatás E-mail
A Békéscsabai Szakképzési Centrum Szent-Györgyi Albert Szakközépiskolája és Kollégiuma idén is több pályamunkával nevezett be a Best Print Hungary versenyre. A Best Print Hungary minden évben megrendezésre kerül, és az ország grafikai és nyomdaipari piacának szereplői vesznek részt a legszínvonalasabb, szakmailag legkiválóbb termékeikkel. A zsűri szigorú szempontok alapján választja ki a beküldött nyomdatermékek közül az év legjobbjait. A versenybizottság minden évben meghirdeti a junior kategóriát is, amelyre diákok egyénileg vagy csoportosan nevezhetnek be.Több fővárosi és vidéki iskola mellett felsőoktatási intézmények hallgatói is nyújtottak be pályázatot ebben a kategóriában. 2017-ben a Szent-Györgyis kiadványszerkesztők közül Nagy Enikő A gyűrűk ura című könyv átdolgozásával a zsűri arany fokozatú elismerését nyertel el, míg Balta Zsanett Vándor című saját verseskötetével a bronz fokozatot érdemelte ki. Felkészítő tanáruk: Sántáné Fazekas Tünde.
Ezúton is szívből gratulálunk és további szakmai sikereket kívánunk.
Bővebben...
 
A Szent-Györgyis elsősegélynyújtók kiválóan szerepeltek országos sportversenyeken PDF Nyomtatás E-mail
Két igen rangos sportesemény zajlott a közelmúltban Békéscsabán.
2017. március 10-11-én ITF Taekwon-do Országos Bajnokságot, két héttel később pedig Országos Kick-box Diákbajnokságot rendeztek. A versenyeken a szabályok betartása mellett is előfordulhatnak a küzdelemből adódó sérülések. Ezek ellátására kérték fel iskolánk egészségügyi képzésben résztvevő tanulóit. Nem volt egyszerű dolguk, hiszen teljes mértékben spontán, életszerű szituációval szembesültek.
Bővebben...
 
Ápolási gyakorlat Finnországban PDF Nyomtatás E-mail
Erasmus+ KA1 mobilitási pályázat keretén belül jelentkezőket várunk még a 2017 szeptemberében kezdődő Finnországi ápolói gyakorlatra.
Határidő 2017. április 20.
 
Beiskolázási rangsor PDF Nyomtatás E-mail
Letölthetők és megtekinthetők az intézményünkbe 2017/18-as tanévre jelentkezett 8.os tanulók beiskolázási rangsora
Egészségügyi szakgimnázium
Rendészeti szakgimnázium
Nyomdaipari szakgimnázium
Művészeti szakgimnázium
 
Tisztelt Szülők, étkezést igénybe vevők! PDF Nyomtatás E-mail
Értesítem, hogy a közgyűlés 2017. február 23-i ülésén tárgyalandó előterjesztés alapján a tervek szerint március 1-től átlagosan 5 %-kal emelkednek a normál étkezés díjai. Megértésüket köszönjük.
 
A Szent-Györgyi tagiskola legjobb ápoló tanulói állták a versenyt PDF Nyomtatás E-mail
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma felhívására Ápoló szakképesítés – ráépülés Országos Szakmai Tanulmányi Versenyén vettek részt iskolánk tanulói Budapesten. A verseny három részből áll, melynek az első fordulóját rendezték meg 2017. február 15-én a fővárosban.
Az elődöntőben írásbeli vizsgatevékenység keretében központi versenyfeladat megoldására került sor, amely a képzési idő teljes anyagát tartalmazta.
Bővebben...
 
Nyílt nap a szakképzésben PDF Nyomtatás E-mail
2017. február 21-én 8-11 óráig szeretettel várunk mindenkit, aki az iskolánkban megszerezhető érettségi utáni OKJ-s szakképesítésekről szeretne információt kapni.
Tájékoztatók:
Szegya Gyulai út
Szegya Szigligeti utcai telephely
 
<< Első < Előző 1 2 3 Következő > Utolsó >>

2. oldal / 3

Szabadiskola

Látogatók

Tartalom találatai : 360950

Ki olvas minket?

Oldalainkat 3 vendég böngészi

Facebook

 

Elérhetőség

Név: BSZC Szent-Györgyi Albert Szakgimnáziuma és Kollégiuma
Cím, levelezési cím: 5600 Békéscsaba, Gyulai út 53-57.
E-mail: szentgyorgyibcsaba@gmail.com
Telefonszámok:
(66) 323-022
(66) 323-143
Fax:
(66) 321-346
RocketTheme Joomla Templates