A Szent-Györgyis elsősegélynyújtók kiválóan szerepeltek országos sportversenyeken PDF Nyomtatás E-mail
Két igen rangos sportesemény zajlott a közelmúltban Békéscsabán.
2017. március 10-11-én ITF Taekwon-do Országos Bajnokságot, két héttel később pedig Országos Kick-box Diákbajnokságot rendeztek. A versenyeken a szabályok betartása mellett is előfordulhatnak a küzdelemből adódó sérülések. Ezek ellátására kérték fel iskolánk egészségügyi képzésben résztvevő tanulóit. Nem volt egyszerű dolguk, hiszen teljes mértékben spontán, életszerű szituációval szembesültek.
Szerencsére egyik rendezvényen sem történt komolyabb probléma, az ütésekből és a rúgásokból adódó sérülések ellátásánál ügyesen segítették az orvos és a mentőegység munkáját.
 
A sportrendezvényen számos traumás sérüléssel találkoztak. Az ellátások között volt orrvérzés, rándulás, ficam, zúzódás, bordasérülés, ujjsérülés, fejsérülés.
Az ilyen és az ehhez hasonló rendezvények is hozzájárulnak hallgatóink szakmai fejlődéséhez. Lelkesedésüket pedig mi sem mutatja jobban, minthogy mindezt szabadidejük terhére tették!
 
A résztvevő szakképző évfolyamos tanulóink:
  • Horváth Henrietta
  • Nagy Nikolett
  • Vozár Enikő
  • Czinanó Alexandra
  • Aradi Lilla
  • Molnár Rita
  • Megyeri Zoltán
  • Darabos Adrien
  • Farkas Mónika
  • Ráfi Renáta
Köszönjük munkájukat!








 
 

Elérhetőség

Név: BSZC Szent-Györgyi Albert Szakgimnáziuma és Kollégiuma
Cím, levelezési cím: 5600 Békéscsaba, Gyulai út 53-57.
E-mail: szentgyorgyibcsaba@gmail.com
Telefonszámok:
(66) 323-022
(66) 323-143
Fax:
(66) 321-346
RocketTheme Joomla Templates